Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Debrecen az ország második legjelentősebb térségi integráló erővel rendelkező városa (a lakónépesség száma meghaladja a 207 ezer főt), egyben meghatározó gazdasági, kulturális és tudományos központ.

A gazdaság jelenleg intenzív fejlődési szakaszban van, mindez számos változást eredményez a városban: a népesség növekedésétől kezdve, a lakóövezetek és a városszerkezet átalakulásán túl, egészen a közlekedés fejlesztéséig.

Debrecenben általában rendkívüli légszennyezettségi helyzet a fűtési időszakban alakul ki, amit egyrészt a kedvezőtlenebb meteorológiai körülmények, másrészt a lakossági szilárd tüzelés és a közlekedésből származó kibocsátás okoznak.

Bővebben: debrecen.hu

 

A HungAIRy LIFE integrált projektben megvalósuló akciók

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a HungAIRy LIFE integrált projektben megvalósítandó pilot programjában egy porszűrő, szemléletformáló, és rekreációs funkciókat betöltő véderdő telepítését tervezi. A város nyugati felén jelenleg nincs védőerdő, így az uralkodó szélirány miatt a mezőgazdasági területekről bekerülő porszennyezés jelentősen megterheli a belváros levegőjét.

A város levegőminőségi tervében foglaltaknak megfelelően kiválasztanak a város nyugati részén egy kb. 2-3 hektáros területet, ahol a Green City elvek szerinti növénytelepítések, vízvisszanyerő rendszerek kialakítása fog megvalósulni.

A területen minimum kétszintű növényzetet telepítenek az önfenntartó zöldinfrastruktúra rendszer felé való törekvés jegyében. A növényzet a por megkötésével javítja a levegő minőségét, hozzájárul egy egészségesebb környezet kialakításához. A fák lombkoronájukkal árnyékot, védelmet adnak, és egyben párologtatnak – így a városklímát hűtve csábítják a legforróbb kánikulában a szabadba a lakókat.

A mintaterület kiválasztásával és a fejlesztések megvalósításával demonstrálni fogják – az egyes légszennyező anyagokra lebontva –, hogy kiterjedt zöldfelülettel mennyit javítunk a levegő minőségén, mennyire érvényesül a porszűrő hatás. Mobilmérő állomással demonstrációs célból a szállópor és egyéb légszennyező anyagok koncentrációját fogják mérni.

A kialakítandó zöldterület rekreációs funkciót is be fog tölteni. Sétányokat, tanösvényeket alakítanak ki, amelyek mellett információs- és oktatótáblákat helyeznek ki. A táblákon levegőminőség-védelemmel kapcsolatos információkkal szólítják meg az embereket.