Közösségi komposztálásra fel!

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. HungAIRy és Grassland-HU LIFE integrált projektjeihez, valamint a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Igazgatóságának feladataihoz kapcsolódóan családi komposztnapot szervezett 2021. október 9-én a Herman Ottó Konferencia Központban.

 

A közösségi komposztálást népszerűsítő rendezvényünk az egyik első lépése a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a kerületi önkormányzat együttműködésének. A családi napon jelen volt Béres Mónika, Budafok-Tétény Polgármesteri Hivatal Főépítészi és Műszaki Iroda munkatársa, aki a délelőtti szakmai előadások bevezetőjeként röviden ismertette a kerület klímastratégiáját és tájékoztató szóróanyagot is az érdeklődők rendelkezésére bocsátott.

A komposztálás alapismereteiről dr. Béres András, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Egyetemi Laborközpontjának vezetője tartott előadást. Mint elmondta, a zöldhulladék helyben történő kezelése rendkívül fontossá vált napjainkban. A települési szilárd hulladékunk jelentős hányadát a biohulladékok alkotják. Tennünk kell azért, hogy zöldhulladék helyett zöld javakként tekintsünk a háztartásunkban, kertjeinkben keletkezett anyagokra, hiszen a házi komposztálás révén javíthatunk talajaink minőségén és csökkenthetjük a levegőnk szennyezettségét – tette hozzá. Az előadás során az résztvevők megismerkedhettek a komposztálás történetével, folyamatával, alapfeltételeivel, jellemző problémáival és azok megoldási javaslataival.

A témáról további hasznos információkat találhatnak az érdeklődők a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. kiadványában- http://www.hermanottointezet.hu/komposzt-ertek.

A helyben történő komposztálás bemutatását követően a közösségi komposztálás rejtelmeibe kalauzolta el az érdeklődőket Merza Péter, a Humusz Szövetség alelnöke. Az alelnök felhívta a figyelmet a 2021-es Komposztünnepre, amelyet 11. alkalommal hirdettek meg a Galgamenti Népfőiskola és a Nébih közreműködésével. A Komposztünnep idei témája az élelmiszerhulladék képződésének megelőzése, amely rávilágít a komposztálás és az étkezés kapcsolatára. A Komposztünnepen oktatási intézmények és civil közösségek számára hirdetnek országos pályázatot. A korábbi években megvalósult jó gyakorlatokból készült el a Komposztünnep Magyarországon – Egy új zöld jeles nap története és jó gyakorlatai összefoglaló kiadvány.

Az előadásokat követően a Társaság komposztálójánál tartott gyakorlati bemutatót Szóráth Zoltán, a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Igazgatóság munkatársa, aki a délután folyamán is rendelkezésére állt a témában szakmai információkra éhezőknek.

A rendezvény délutánján a gyermekprogramokon volt a hangsúly. A programban helyet kapott számos játékos feladat, amely arra volt hivatott, hogy felkeltse a gyermekek érdeklődését a komposztálás iránt. A Zöld Kapcsolat Egyesület képviselője interaktív játékos eszközcsomaggal (óriás puzzle, fajátékok, ügyességi játékok) foglalkoztatta az érdeklődő gyermekeket, a Társaság munkatársai pedig kvízekkel, játékos feladatokkal, kisfilmekkel készültek. Az eseményt tovább színesítette a HungAIRy projekt szemléletformáló kommunikációs anyagaiban szereplő Süni kabalafigura személyes részvétele.