Ma van a környezetvédelmi világnap

Az idei környezetvédelmi világnap házigazdája, Kolumbia, arra figyelmeztet minket, hogy az egészséges, élőlényekben gazdag természet alapvető fontosságú az emberiség számára, éppen ezért mindent meg kell tennünk, hogy megóvjuk.

1972. június 5-én kezdődött Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája. A konferencia ezt a napot nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította. Nyilatkozatában ez olvasható: „Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.”

A környezetvédelmi világnap célja, hogy széles körben felhívja a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegítse az együttgondolkodást és a közös cselekvést, valamint terjessze a fenntartható fejlődés eszméjét. A környezettudatos gondolkodás elsajátítása és alkalmazása az emberhez méltó és egészséges élet kialakításának mérföldköve.

Az idei év témájának középpontjában a gyorsuló fajvesztés és a természeti világ sérülése elleni fellépés áll, tekintettel arra, hogy közel egymillió növény- és állatfaj áll jelenleg a kihalás szélén. A környezetvédelmi világnap 2020-as házigazdája Kolumbia lett, hiszen a dél-amerikai ország rendelkezik az egyik legnagyobb faji sokféleséggel a világon: többek között mintegy 3500 orchidea-fajtával és a világ madárfajtáinak mintegy 19 százalékával dicsekedhet.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. munkatársai – a névadó polihisztor gondolatától vezérelve, miszerint „Értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindannyiunk szülőanyjához, a természethez” – több területen fáradoznak a biológiai sokféleség fenntartásáért. Többek között részt vesznek az idegenhonos inváziós fajok elleni küzdelemben, a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer szakmai feladatainak ellátásában, a felbecsülhetetlen értéket képviselő pannon gyepek megőrzésében, revitalizációjában.

Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.